A Your Demise személyében az utóbbi idők egyik legfelkapottabb zenekarát tisztelhetjük. A srácok már évek óta a hardcore/punk színtér aktív résztvevői, de az igazi áttörést számukra csak 2010-es lemezük, a The Kids We Used To Be hozta meg. Azóta viszont sikerük töretlen, a legnagyobb fesztiválok és turnék rendszeres résztvevői, új lemezüket pedig már igen csak jelentős rajongótábor várja. A zenekar énekesével és egyik gitárosával, név szerint Edward “Ed” McRae-vel és Daniel “Oz” Osborne-al a zenakar szeptemberi, A38-as bulija előtt beszélgettünk.
TURNÉZÁS:
Másodjára jártok nálunk, pár éve már felléptetek a Bringin' It Back fesztiválon olyan zenekarok társaságában, mint pl. a Madball vagy az H20. Emlékszel még arra a bulira?
Oz: Igen! A Comeback Kid-del, a Madball-al, az H2O-val és a Born From Pain-nel játszottunk együtt. Eszméletlen buli volt! 2007-ben volt, ha jól emlékszem?
2008-ban.
Oz: Nagyon jól éreztük magunkat! Emlékszem, hogy nagyon meleg volt.
A mai bulitok egy hajón lesz. Játszottatok már esetleg korábban hajón?
Ed: Igen, kétszer is játszottunk! Párizsban és Lisszabonban. Szóval már kétszer, ez lesz a harmadik alkalom.
Oz: Ez sokkal nagyobbnak és masszívabbnak tűnik, mint azok a hajók.
Csináltunk egy interjút pár hónapja J.J.-vel a Deez Nuts-ból és ő azt mondta, hogy a párizsi hajó nem valami jó hely.
Ed: Igen, eléggé dülöngél egyik oldalról a másikra
És melyik volt eddig a legfurább hely, ahol játszottatok?
Ed: Valószínűleg Bandung, Indonéziában. Egy hegy tetején, egy templomban játszottunk, ahol az emberek harcművészeteket gyakoroltak. Úgy nyomták, mint a régi Bruce Lee filmekben. Egy hegy tetején együtt játszottunk a Terrorral. Leírhatatlan volt.
AZ ÁTTÖRÉS:
Ed, el tudnád mesélni, hogy hogyan kerültél be a Your Demise-ba?
Ed: Nem, tudom ez már régen volt ember. Már túl régóta vagyok ebben a zenekarban. Már vagy egy éve. Vagy nem is egy éve? Nem, már több mint két éve, de évtizedeknek tűnik.
A Your Demise előtt énekeltél már más zenekarokban is?
Ed: Igen, de szarok voltak. Úgyhogy inkább ne is beszéljünk róluk.
Mik voltak a tapasztalataid, a rajongók, hogy fogadták azt, hogy te lettél az új énekes?
Ed: A többség utált, de tettem rá. A fiatalabbak elég pozitívan fogadtak és kitartottak mellettünk. Én ezt szórakozásból csinálom, nem azért, hogy megfeleljek másoknak.
Korábban is elég sikeresek voltatok, de úgy tapasztaltam, hogy az utóbbi egy évben értetek fel a csúcsra. Szerinted mi ennek az oka?
Oz: A turnézás. Nagyon sokat turnézunk. Fellépünk bárhol a világon, legyen az valakinek a pincéje, egy nagyobb klub vagy akár egy hajó.
Ed: Azért vagyunk benne a zenekarban, mert szeretjük ezt csinálni. Nem azért csináljuk, hogy mi legyünk, a leghíresebb zenekar. Játszottunk nagyon rossz klubokban, voltak nagyon rossz turnéink, de végül ezek is jól sültek el, mert élveztük, amit csinálunk.
Oz: Mindig élvezzük, amit csinálunk, így a végül még a legrosszabb dolgokból is mindig valami jó sül ki.
AZ ÚJ LEMEZ:
Az új albumotok jövő év márciusában fog megjelenni. El tudnád mondani, hogy mik a legfontosabb információk, amiket tudnunk kell róla?
Oz: Előrelépés lesz a Kids We Used To Be-hez képest. Megírtuk az eddigi...
Ed: Most a klisés dolgokat akarod mondani? Hogy a kemény részek keményebbek, a lágyabb részek, lágyabbak lettek (nevet)? Várjatok és majd meglátjátok. Nem tudom elmagyarázni. Úgy fog szólni, mint az Offspring (nevet). Olyan lesz, mintha az Offspring és a Trapped Under Ice csinálna egy bandát és a Terror meg a New Found Glory felügyelné a munkásságukat. Hát valahogy így fog szólni (nevet).
Az utóbbi időben elég sok zenekar adott ki DVD-t. Nektek esetleg a terveitek között szerepel egy koncert DVD megjelentetése?
Ed: Nem tudom, hogy koncert DVD lesz-e, de mindig nagy rajongója voltam a zenekaros DVD-knek. Mikor gyerek voltam, szerettem nézni, hogy mit csinálnak a zenekarok a turnékon. És nem csak azt, hogy a színpadon mit csinálnak, hanem hogy hogyan buliznak a turnékon. Ismeritek a The Used nevű zenekart?
Igen!
Ed: Szóval ismeritek. Kiadtak egy DVD-t a legelső lemezükkel, a Maybe Memories DVD-t. Emlékeztek erre? Volt rajta élő cucc és volt egy DVD, ami megmutatta, hogy honnan kezdték. A sok jó dolgot, amik velük történtek a turnékon. És mikor elmentek stúdiózni John Feldmann-hoz (ő a Goldfinger énekes/gitárosa és híres producer) azt mondtam, hogy ez a világ legjobb dolgának tűnik. Egy csomó haver együtt lóg. Annyira szerettem nézni, hogy benne akartam lenni egy zenekarban. Mindig is egy zenekar tagja akartam lenni, de ez a DVD rádöbbentett, hogy lemezt akarok csinálni, valami jónak akarok a részese lenni. Úgy gondolom, hogy a DVD-k nem csak a rocksztár cuccokat próbálják bemutatni. Nagyon sokat filmeztünk az évek alatt. Mióta benne vagyok a bandában, minden turnén filmeztünk. Most is van pár srác velünk, aki kamerázik. Szóval lehet lesz DVD, sosem lehet tudni (nevet).
Van kedvenc zenekaros DVD-tek?
Oz: Én nem nagyon nézek zenekaros DVD-ket.... Ohhh, igazából még is! Az Incubus-tól a Morning View Sessions egy nagyon jó DVD. Az egyetlen zenekaros DVD, ami megvan. Hihetetlen nézni, ahogy lazulnak abban a nagy házban és közben stúdióznak.
Ed: A Hellfest 2002 és 2003 DVD-k nagyon kemények.
Oz: A Bury Your Dead Alive DVD-je is nagyon jó.
Ed: Én nem igazán szeretem a Bury Your Dead-et, de az a DVD tényleg jó.
A PUKKELPOP TRAGÉDIA:
Pár hete a Pukkelpop fesztiválon történt egy szerencsétlenség, amiben két rajongótok is az életét vesztette. Szerinted mi annak az oka, hogy manapság egyre több ilyen baleset történik a különböző fesztiválokon?
Ed: Nem tudom, erről nem engem kellene kérdezned.
Esetleg rossz volt a szervezés?
Ed: Nem hinném, hogy a szervezéssel lett volna a gond, a Pukkelpop-on. A Pukkelpop nagy fesztivál, már nagyon sok éve kerül megrendezésre. Mindig elképesztő fellépőket vonultatnak fel, nem volt soha semmilyen problémájuk. Németországban voltunk pont azelőtt, mielőtt a katasztrófa bekövetkezett. A vihar Németországban is kész őrület volt. Őszintén szólva ez szerintem egy borzalmas természeti csapás volt. Nem hiszem, hogy ezt bárhogy meg lehetett volna előzni. Ez nem a fesztiválszervezők hibája volt, hanem a borzalmas természeti csapásé, ami sajnos megtörtént. Csináltunk egy jótékonysági koncertet a múlthéten...
Igen, hallottam róla, ez lett volna a következő kérdésem.
Ed: Akkor most meg is válaszolnám a következő kérdésedet. Nagyon sok zenekar beszélt a katasztrófáról, de mi tenni is akartunk valamit. Nem milliókat akartunk összegyűjteni, csak egy kis pénzt, amivel tudunk segíteni. Biztos vagyok benne, hogy ennek a kevés pénznek is nagyon örültek. A klubban mindenki nagyon hálás és pozitív volt és jól érezte magát. Nagyon jó volt látni, hogy a többi zenekar azért jött el, hogy tisztelegjen azok előtt, akik a katasztrófában az életüket vesztették. Egy nagyon pozitív élmény volt. Egy rossz szót sem tudok mondani a koncertről. Tökéletes volt!
ZÁRÓ KÉRDÉSEK:
Akkor most beszéljünk kicsit vidámabb dolgokról. Több helyen is láttam, hogy nagy rajongói vagytok a csirkének a Wallace & Gromit-ból. Mi a nagy rajongás oka?
Ed: Nem is tudom. Még azelőtt, mielőtt bekerültem a Your Demise-ba, felfedeztem, hogy le tudom rajzolni a csirkét a Wallace és Gromit-ból. Majd úgy gondoltam, hogy mennyire vicces lenne, ha rajzolnék neki egy nagy pöcsöt. Ezek után úgy gondoltam, hogy felrajzolom Oz-ra, ő pedig magára tetováltatta. Nem tudom miért, de ha unatkozom, akkor mindig lerajzolom valahová.
Nem akartok esetleg pólót csinálni belőle?
Ed: Egy nap lehetséges. Ki tudja (nevet)?
Oz , van egy új zenekarod, a Bar School 101. El tudnád mondani nekünk, hogy mit kell tudnunk róla?
Oz: Ez egy OI punk zenekar, amit poénból raktunk össze.
Ed: Nem poén, vedd komolyan!
Oz: Olyan slágereink vannak, mint a Stella, ami a kedvenc sörömről, a Stella Artois-ról szól... Ez igazából csak szórakozás. A piálásról szól. Arról, hogy jól berúgunk, kocsmáról kocsmára járunk, meg hasonlók.
Meg ott van a másik nagy slágeretek, a Get Me A Beer is!
Igen, a Get Me A Beer! Ez arról szól, amikor ugye odamész a kocsmában a pulthoz és mondod, hogy “Adj egy sört!”. Vagy akár egy whiskeys sört! Ezt a kombinációt ki kell próbálnotok mindenképp! A whiskey-t és a sört együtt.
Terveztek esetleg turnét a Bar School 101-el?
Oz: Megpróbálunk majd pár bulit leszervezni.
Ed: Előreláthatólag lesz egy-két közös koncertünk. A 30 Days Of Night Records-ot ismeritek?
Igen, persze.
Ed: Na nekik van minden évben egy fesztiváljuk és elvileg azon fogunk közösen játszani.
Manapság nagyon sok zenekar csinál Lady Gaga feldolgozásokat és ha jól tudom, nagy Gaga-fan vagy Ed. Tervbe van véve esetleg egy Lady Gaga feldolgozás? Ha igen, melyik szám lenne az?
Ed: Nem szeretem Lady Gagát... Na jó, igazából bírom. Az új lemeze viszont csalódást okozott. Van egy-két elég jó száma. Van egy Lady Gaga tetkóm is (mutatja a szájában lévő Lady Gaga tetoválást).
Szóval akkor nem akarsz Lady Gaga feldolgozást?
Ed: Nem akarom tönkretenni a munkásságát. Alapvetően nagy rajongója vagyok a pop zenének, az R'n'B-nek és a hip-hop-nak. Nem igazán hallgatok hardcore-t meg ilyeneket. Én R'n'B-t és hip-hop-ot hallgatok.
Kik a kedvenceid?
Ed: Ott van Drake. Ő elképesztő szerintem. Szeretem Nicki Minaj-t, J. Cole-t, Sean Price-t, Aaliyah-t, Lil Wayne-t. Lil Wayne mindig nagyon jó... Ja és Kanye a legjobb! De hallgatok még Jay Z-t... Ezeket bírom.
A régebbi cuccokat, mint pl. a Run-D.M.C.-t vagy a Beastie Boys-t szereted?
Ed: A Bestie Boys nagyon jó. Notorious B.I.G.-t is bírom. Róla van is egy tetoválásom.
Gondolkoztál már esetleg hip-hop vagy R'n'B projekten?
Ed: Egy nap majd lesz, egy nap majd lesz. Már tervebe van véve. Egy nap majd lesz, ne aggódj (nevet).
Üzentek valamit a magyar rajongóknak?
Ed: Szeretjük az országotokat, érezzétek jól magatokat!
Oz: Előre is köszi a mai jó estét!
Ed: Ha itt voltatok, akkor remélem, hogy jól éreztétek magatokat. Ha pedig nem voltatok itt, akkor azt sajnálhatjátok (nevet)!
Köszönjük Bali Dávidnak és a Skalar Music Hungary-nek, hogy lehetővé tették az interjú elkészítését!
Belovics Balázs és Bokis Balázs
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.