Keep It Alive

Greg Bennick egy igen sokoldalú személyiség. A Trial frontembere, mely a 90-es évek egyik legmeghatározóbb hardcore zenekara volt. Van egy másik bandája is, a Between Earth And Sky, mellyel a létezés és a szenvedés miértjét kutatja. Ezen kívül több aktivista szervezet tagja és alapítója, illetve filmproducerként is tevékenykedett egy időben. Greg-gel a Trial tavaly szeptemberi bulija előtt beszélgettünk.

AZ ÚJJÁALAKULÁSTÓL NAPJAINKIG:

A Trial 1999-ben feloszlott. 2005-ben, közel hat év után hogy jött az újjáalakulás ötlete?

Valójában az egész egy beugratás része volt. Van egy seattle-i zenekar, az Abraham Lincoln Killing Machine. Tudod ki Abraham Lincoln?

Igen.

A szakállas csávó az Egyesült Államokból (nevet). Az ALKM egy őrült zenekar, a koncertjeiken a közönség WC papírt dobál, tűzijátékokat gyújtanak, szabályosan megőrülnek. Felhívtak, hogy be tudnék-e öltözni Abraham Lincoln-nak és beszélni a közönségnek. Azt gondoltam: „Ez nevetséges, miért ne?”. Szóval fent voltam a színpadon Abraham Lincolnnak öltözve, beszélek, mindenki röhög. Nem vettem észre, hogy Timm, a Trial-ból ott áll a színpadon a hátam mögött az ALKM-es srácokkal, akik elkezdték játszani a This is Not a Trend című Trial számot. Én erre „Istenem, most mit csináljak? Mondjak nemet és ne énekeljem a számot?”. Elénekeltem, teljesen bedőltem a beugratásnak. A koncert után Timm megkérdezte: „Mit szólnál, ha csinálnánk pár koncertet?” Erre én: „Igen, csináljuk!” Tim és én nem beszéltünk túl sokat előtte, teljesen bedőltem a dolognak. Az egész Timm miatt volt.

Európában csak két helyen, Londonban és Budapesten játszottatok az újjáalakuláskor. Miért pont erre a két városra esett a választásotok?

Kelet-Európában játszani nagyon fontos számunkra. A zenekarok folyton Nyugat-Európába mennek koncertezni. Lényegében az „Európai Egyesült Államokba”. Régebben nem jutott el annyi zenekar keletre, mint mostanában. A 90-es évek végén még más volt a helyzet, de 2005-ben már el akartunk jutni Kelet-Európába, Budapestre és Varsóba. A varsói koncertet azonban nem tudtuk volna finanszírozni, és abban sem voltunk biztosak, hogy vannak-e ott jó helyek, ahol játszhatunk. Viszont tudtuk hogy Zoli, aki koncerteket szervezett ide, nagyon jó bulit fog összehozni Budapestre. Nem voltunk képesek kifizetni a teljes utat, de londoni barátaink segítségével végül sikerült eljutnunk hozzátok. Egy koncertet akartunk csinálni az Egyesült Államokban, egyet pedig Európában.

Tehát csak Budapesten akartatok játszani, Londonban pedig nem?

Igen, ez volt az elképzelés. Iderepülünk és csak Budapesten adunk egy koncertet, Londonban pedig nem.

Az egy legendás koncert volt.

Igen, jól szórakoztunk.

Mik voltak a tapasztalataid, hogyan reagáltak a rajongók a zenekar 2005-ös újjáalakulására?

Őrület volt! Láttad a DVD-t?

Igen.

A Trial rengeteg embernek – persze nem mindenkinek - a megfelelő zenekar, a megfelelő időben. Néha megvannak az adott időszaknak a zenekarai. A Trial sok embernek – köztük nekünk is - a megfelelő zenekar a megfelelő időben. Szerintem ezért voltak azok a reunion bulik annyira intenzívek. Különböző okokból voltunk pont mi a megfelelő zenekar. Például amikor a Burning Fight-on játszottunk 2009-ben; egyszerűen működött a dolog és ezért volt megőrülés a koncertjeinken. A budapesti koncertre például nagyon sok helyről jöttek. Érkeztek rajongóink Lengyelországból és Csehországból is. Ez elképesztő érzés volt.

Minden jegy elfogyott arra a koncertre.

Igen, a Kultiplexben játszottunk akkor.

Az újjáalakulást követően a basszusgitárosotok, Brian sajnálatos módon egy balesetben elhunyt. Megkérdezhetem, hogy mi történt vele?

Persze. Brian Redman, szeretett testvérünk és barátunk 2009-ben hunyt el, majdnem pontosan két évvel ezelőtt. A mopedjét vezette, egy utcasarkon lezuhant róla és meghalt. Hatalmas sokk volt ez nekünk. Mármint, ha leesel egy mopedről, akkor eltörheted a karod, a csuklód, a nyakad vagy a fejed, de ő egy oszlopot talált el és meghalt. Óriási sokk volt ez számunkra és nem gondoltuk, hogy a Trial valaha is színpadra fog állni. Aztán Timm mondott nekem valami nagyon hatásosat. Azt mondta, hogy csak azért, mert egy ember meghal, az még nem jelenti azt, hogy mások sem élhetnek. Brian halála után kilenc hónapig nem is beszéltünk Timm-mel, de azután nyilvánvalóvá vált, hogy folytatni akarjuk a zenélést. Ezért határoztuk el, hogy játszunk a seattle-i Rainfest fesztiválon, majd pedig az Egyesült Államok több nyári fesztiválján is, végül pedig Európában. Mivel Brian ezt szerette volna, valóra váltottuk.

Gondolom nehéz volt megtalálni Brian utódját. Sokáig kerestétek? Miért pont Roger-re, a Sinking Ships ex-basszusgitárosára esett a választásotok?

Három feltételünk volt: a basszusgitárosnak ismernie és kedvelnie kellett Brian-t, Brian-nek pedig ismernie és kedvelnie kellet a basszusgitárost. Ezen kívül el kellett tudnia játszani az összes számunkat. Két ilyen embert ismertünk és Roger az egyikük volt, akit a zenekarban szerettünk volna látni. Roger tökéletes választás volt. Nagyon energikus, nagyon kedvelte Brian-t és nagyon szeretünk vele zenélni.

Mik a további terveitek a zenekarral?

Ezt most nehéz megmondani. Nagyon örülünk, hogy ebben a hónapban Európában játszhatunk. El sem tudom hinni, hogy újra Varsóban játszhattunk. Tegnap 350 ember előtt léptünk fel. Annak ellenére, hogy a budapesti színtér kisebb, mint öt évvel ezelőtt, elfogyott száz elővételes jegy, ami elképesztő. Azzal, hogy Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában, Oroszországban, Macedóniában és Horvátországban játszhatunk, egy álom vált valóra. Az, hogy játszhatunk ezekben az országokban, megelégedéssel tölt el. Ezeken kívül nagyon szívesen játszanék még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is. Ki tudja, hogy mikor fog ez megtörténni? Addig is nagyon várom már, hogy Moszkvában léphessünk fel. Hihetetlen lesz!

Elmondanád nekünk, hogy mit gondolsz napjaink hardcore színteréről?

Napjaink hardcore színtere olyan, mint mindig is volt; megvannak a maga erősségei és gyengeségei. Az erőssége többek között az, hogy most már jóval kevesebb crew van, így sokkal kevesebb tough guy veri szét egymást. Egyre több és több ötletet oszthatunk meg egymással. Rengeteg szenvedélyt érzek a hardcore színtéren. Ezen kívül pedig túl vagyunk egy nagyon hosszú időszakon, amikor az emberek többet foglalkoztak a divattal, a szemceruzákkal és szűk nadrágok viselésével. Nincs semmi baj azzal, ha valaki szereti kifesteni a szemét és szűk nadrágokat hord, nyugodtan csinálja. Azonban ha a hardcore-ban a tartalmat külsőségekkel helyettesítjük, akkor hiányzik valami. Tíz évvel ezelőtt az embereket nagyrészt a divat érdekelte, most pedig újra az ötleteikkel vannak elfoglalva. A hardcore bizonyos ciklusokon megy keresztül és úgy gondolom, hogy most egy felfelé tartó tendencia részesei vagyunk. Az emberek már komolyan foglalkoznak a saját elképzeléseikkel, akár csak a zenekarok, a Run With The Hunted és az Anchor, akikkel együtt turnézunk. Nagyszerű dolog, hogy a részesei lehetünk ennek.

AKTIVISTA TEVÉKENYSÉGEK:

Úgy tudom, hogy aktivistaként is dolgozol. Pontosan milyen tevékenységekben veszel részt?

A munkám most Haiti-re összpontosul, egy 100 For Haiti nevű csoportra, amit tavaly alapítottam. Pénzt küldtünk egy haiti orvosnak, aki orvosi ellátást és gyógyszereket nyújtott a rászoruló Port-au-Prince-ben élő embereknek. Ezen kívül egy HIV, illetve AIDS fertőzött gyerekek számára alapított árvaházat is támogattunk. Elkezdtünk gondolkozni azon, hogy ha valakinek pénzt adsz, akkor tulajdonképpen függőséget alakítasz ki abban az emberben. Folyamatosan szüksége lesz a pénzre és nem lesz képes ellátni saját magát. Ezért el fogunk kezdeni egy önellátásra koncentráló projektet és a 100forhaiti.org-on olyan információkat fogunk elérhetővé tenni, amik segíthetik a rászoruló emberek önellátását. Ezzel képesek lesznek az alapvető fontosságú dolgok előállítására és nem kell adományokra várniuk. Nagyon fontos, hogy tulajdonképpen egy férfi kérését teljesítjük, akivel Port-au-Prince egyik sátorvárosában találkoztam, ahol hajléktalan emberek élnek. Azt mondta nekem: „Nem akarok pénzt kapni. Pénzt akarok keresni.” Csak folytatni és fenntartani szerette volna az életét.

Tehát munkát akart találni.

Pontosan! Segély helyett saját magának akarta megteremteni azt, ami az élethez szükséges. Emiatt kezdtünk el gondolkozni a lehetőségeken és megoldásokon, amik segíthetnek a hozzá hasonlókon. Van néhány elég jó ötletünk ezzel kapcsolatban, hamarosan közzétesszük őket.

Milyen szálakkal kötődsz a Legacy és a Worlds Leaders nevű szervezetekhez? Mivel foglalkoznak ezek a szervezetek?

A Legacy projektet Dave barátom és én hoztuk létre abból a célból, hogy az emberek tanuljanak a múlt hibáiból. 2007-ben középiskolás diákokat vittünk Lengyelországba, hogy megismerjék a lengyelországi náci agresszió történetét. Beszéltünk emberekkel, akik ott voltak a táborokban. Emberekkel, akik túlélték és átélték ezt. Pár évvel később egy csapat diákot kísértünk Dél-Afrikába az apartheid történetének megismerése miatt. Lengyelországban a nyomás kívülről érkezett, míg az apartheid egy országhatárokon belüli probléma volt. Jövőre a diákokkal Dél-Amerikába fogunk menni, hogy megismerhessék a diktatúrák és halálosztagok által eltüntetett emberek történetét. Ezekben az esetekben az agresszív nyomás láthatatlan volt. Megkérdezzük az embereket, hogy hogyan élték túl ezeket az eseményeket és könyvet írunk a folyamatról. Ez a Legacy projekt. A Worlds Leaders projekt ötlete 10 éve merült fel bennem. Fel akartam keresni a világ vezetőit és beszélni velük az emberi erőszakról. Beütemeztünk egy utazást a guayana-i elnökhöz. Elmentünk Dél-Amerikába és meglátogattuk. További hasonló utazásokat is tervezünk, csak más dolgokkal voltam elfoglalva az utóbbi időben.

Mióta veszel részt önkéntes munkákban?

Nagyjából középiskolás koromban kezdődött a dolog. Bejártam egy amerikai indián kultúra nevű órára, amit egy amerikai indián tanár tartott. Ez egy különóra volt. A tanár elgondolkodtatott minket az amerikai indiánok problémáiról. 1993-ban az Inside Out zenekar újjáalakulásának alkalmából együtt turnézott egy Western Shoshone Defense Project nevű csoporttal, akik az út során öt éjszakán keresztül beszéltek az amerikai őslakosok helyzetéről. Ott voltam azon a turnén, melynek hatására elkezdtem érdeklődni a politika és az emberek problémái iránt, ami később az önkéntes munkákhoz vezetett. Emiatt veszek részt különféle elképzelések, ötletek megvalósításában. Az egész az 1993-as Inside Out turnén kezdődött.

ZÁRÓ KÉRDÉSEK:

Úgy tudom, hogy van egy másik zenekarod is, a Between Earth and Sky. Mit kell tudnunk róla?

A Between Earth And Sky-t 11 éve alapítottuk. A lemezünk nem rég jelent meg a berlini Refused Records gondozásában. A zenekarban Alexei, E.J. és én vagyunk a Trial-ból. Rajtunk kívül pedig Happy Kreter és Sean Lande alkotja a zenekart. Happy a kanadai Burden nevű zenekarban játszott, Sean pedig a szintén kanadai Bio Threat-ben. A zenekarral a létezés és az emberi szenvedés pszichológiáját akarjuk felkutatni. Miért fáj élni és mit reagálunk olyan tényezőkre, melyektől fájdalmas vagy félelmetes lesz az életünk, illetve mi a reakciónk a szembenézve a halállal. Mit csinálunk, ha elkezdjük megválaszolni a dolgokat. Szeretnénk megismerni ezeket a folyamatokat, erről szól tulajdonképpen a Between Earth And Sky. Már kijött az EP, jövőre pedig felvesszük a nagylemezt. Már van is három számunk, amit rögzíthetünk, remélhetőleg hamarosan érkezik a többi is.

Vegán straight edge vagy. Mikor találkoztál ezzel az életvitellel és mikor döntöttél úgy, hogy e szerint fogod élni az életed?

1988. szeptember 30-án hagytam abba az ivást. Egy buliban voltam, ahol néhány kölyök teljesen lerombolta a helyet, ahol buliztunk. A végén minden tele volt sörös dobozokkal és szeméttel. Egy nagyon szép zöldövezeti helyen voltunk és emlékszem, hogy másnap reggel én takarítottam fel a sörös dobozokat és arra gondoltam, hogy soha többet nem akarok ennek a részese lenni. Már 23 éve nem iszom. Ugyanazon a napon váltam vegetáriánussá, vegán pedig 1991. nyarán lettem. Tehát nagyjából 20 éve vagyok vegán. A vegán életvitel azért fontos nekem, mert ez az életstílus a mindennapjaid részévé teszi a könyörületet. Nem azért étkezem így, mert finomabb lenne - habár azt gondolom, hogy vegánként nagyon finom ételeket ehetsz -, hanem azért, mert könyörületesebb. Ezáltal az ételeidben mindennap megjelenik a könyörület, ami szerintem egy nagyon jó dolog. Szóval már egy jó ideje vegán straight edge vagyok.

Kiadtál egy dokumentumfilmet Flight From Death címmel. Mondanál róla pár szót?

A Flight From Death egy Transcendental Media nevű kaliforniai cég által készített dokumentumfilm, melynek munkálataiban társproducerként én is részt vettem. A film a haláltól való félelemről szól pszichológiai szemszögből és arról, hogyan hat ez a viselkedésünkre. Arról, hogyan rohanunk ki egy másik ember ellen. Szerettük volna megtudni a választ arra - vagy legalább megközelíteni a kérdést -, hogy miért kínozzák erőszakosan egymást az emberek. A film egy kultúrantropológus író, Ernest Becker munkáit veszi alapul és ismerteti meg a nézővel. Tanulmányoztuk Becker munkáit, az elképzeléseit arról, hogy miért és hogyan kínozzuk erőszakkal a másik embert. Erről szól valójában a Flight From Death. Ezekről több információt is találhattok a flightfordeath.com oldalon. Az egész a fent említett témáról és ennek a pszichológiai hátteréről szól.

Tervezed esetleg további filmek megjelentetését is?

Most leginkább a 100 For Haiti-re koncentrálok. Ezzel kapcsolatban készítek filmes munkákat, hogy elmesélhessük az általunk megsegített emberek történetét és ami még fontosabb, azt, hogy hova kerül az adakozók pénze. Szeretnénk, hogy tudják, hogy jó célt szolgál az adományuk. Ezért csináljuk a rövidfilmeket, erre koncentrálunk most.

Láttam az Facebook oldaladon, hogy bírod Alan Moore-t. Melyik a kedvenc képregényed tőle?

Szerintem a V, mint vérbosszú Alan Moore legjobb munkája. Néhányan a Watchmen-t szeretik, de szerintem a V, mint vérbosszú jobb, több potenciál van benne. Eredeti képregény, nagyon intelligens és baljós. Igazán erőteljes alkotás. Már a film megjelenése előtt nagyon szerettem ezt a képregényt, nagyszerűnek tartom. Mindenkinek ajánlom, aki látta a filmet, hogy olvassa el a képregényt. Ez a Watchmen-re is igaz, az eredeti mindig jobb.

Üzensz valamit a magyar rajongóknak?

Igen! Királyok vagytok és imádunk itt játszani! Tartsuk a kapcsolatot! Folyton azt mondom az embereknek - különösen a kelet-európaiaknak -, hogy jelöljenek be a Facebook-on. Köszönjetek rám nyugodtan, beszélgessünk. Könnyen megtaláltok a facebook.com/gregbennick címen. Jelöljetek be és írjatok rám néha! A legrosszabb ami történhet, hogy elfoglalt vagyok és csak később válaszolok. Rengeteg emberrel találkozom a Facebook-on keresztül. Például ennek a turnénak a szervezésekor a macedóniai állomás is a Facebook-nak köszönhető. Három lány írt nekem és elmondták, hogy promóterek Macedóniából és, hogy nagyon szeretnének egy hardcore bulit a Trial-lal és, hogy teljesen komolyan gondolják a dolgot. Amikor a turnét szerveztük, az Avocado, a szervezőink azt szerették volna, hogy Szerbiában játsszunk Macedónia helyett. Ekkor írtam egy üzenetet a szerb srácoknak, hogy eljönnének-e Macedóniába. Igennel feleletek. Ezután a macedónoknak írtam, hogy eljönnének-e Szerbiába, de azt mondták, hogy nem tudnák megfizetni az utazást. Ezután nem volt kérdéses, hogy Macedóniába fogunk menni. Elmentünk tehát oda, aztán pedig a következő állomásra, ami azt hiszem Zágráb volt. Kegyetlen út volt, de megcsináltuk, mert azok a lányok írtak nekem a Facebook-on.

Köszönjük Bali Dávidnak és a Skalar Music csapatának az interjú elkészítéséhez nyújtott segítséget!

Bokis Balázs, Belovics Balázs, Petrik Tamás és Gyenge Béla